Maray

egy kávé mellett

Avatar

Written By: maray - dec• 23•14

Várakozni nehéz és gyötrelmes időtöltés, főleg ha úgy felcsigáznak, mint ahogy azt az Avatar-ral tették. Elég volt egy név: James Cameron, és némi gonoszul csöpögtetett információ. Például, hogy több mint tíz éve készül erre a produkcióra, és hogy ez nem csupán egy film, ez maga lesz a MOZI. Technikai újdonságot és látványorgiát ígértek, az óriási költségvetés csak hab volt a tortán. Vajon megérte ennyit várni?

Kezdjük ott, hogy a technika csodája engem nehezen nyűgöz le. Attól, hogy valami 3D (legyen az digitális vagy IMAX), nem hoz különösebben lázba, nem őrülök meg tőle, tulajdonképpen teszek rá. Két dimenzióban is el lehet mesélni egy látványos mesét, a kép határozottan élesebb és a feliratok maradéktalan elolvasásához nem kell behunynunk egyik szemünket sem. Persze „húha” és „wow”, de kit érdekel a látványhimnusz, ha nincs mögötte tartalom, akció és humor? Attól, hogy valami szép, még nem biztos, hogy működik is, bár azt már igazán megszokhattuk, hogy egyre kevesebb dolog van a fantáziánkra bízva. A Star Wars például tud működni 2D-ben is, generációk nőttek fel rajta és majd’ harminc éve idézünk belőle. Jogosan merül fel a kérdés: vajon van ennyi erő az Avatar-ban is? 2040-ben is emlegetjük majd, egyesek netalán a Na’vik nyelvét is megtanulják, összejöveteleket szerveznek, kék jelmezben buliznak és majd a természetről karattyolnak? Végülis elképzelhető, bár annyira nem vagyok biztos ebben.

Cameron Avatar-ja több forrásból is táplálkozik. A Na’vik úgy néznek ki, mint a World of Warcraft night elfjei, azzal a különbséggel, hogy kaptak egy farkat a fenekük fölé. A főhős, Jake Sully életében korlátolt, mint Neo a Mátrix-ban, de avatarjában ő maga a megváltó. A film lényegi konfliktusának alapja egy nyersanyag, amelyet milliókért lehet értékesíteni. Igaz ez nem fűszer, mint a Dűné-ben, hanem egyféle érc, melynek lelőhelye fölött trónol szegény, primitív őslakosság. Apropó primitív: lenne mit tanulnunk tőlük, de valahol ezt a mesét is hallottuk már. Az Avatar, a fentebb említett kikacsintások mellett, gyakorlatilag egy sci-fi Pocahontas, egy űr-indiánfilm, egy környezettudatos Star Wars. Talán éppen emiatt működik, talán éppen emiatt lehet szidni, mint a bokrot. Nehéz eldönteni, merre billenjen a mérleg.

A mozi végig kiszámítható, sablonos, tele irritáló arcokkal és közép-kategóriájú színészi játékkal. Semmi kiemelkedőt nem tudok megemlíteni; úgy a huszadik perctől kezdve lehet tudni, mire megy ki a játék, mi lesz a konfliktus no meg annak megoldása. A meglepetések három kilométerrel előre üvöltenek, nincs csavar, nincs döbbenet. Az Avatar második harmada gyakorlatilag egy természetfilm, tele alienekkel: főhőseink futkároznak, vadászgatnak, nagyokat nevetnek úgy hatvan percen keresztül. Semmi balhé, semmi agyégető, orbitális fordulat. Ha Sully leesik a ló alakú valamiről, akkor kacagunk egyet, majd megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Úgy járjuk be Pandorát, mintha erről szólna az egész produkció: ismerkedünk, ismerkedünk, ismerkedünk. Na, nem ám a bolygóval, sokkal inkább magával a technikával. Ugyanis itt minden rajzolva van, itt semmi sem valós: az állatok, a növényzet, a Na’vik mind-mind számítógép alkotta pixelszörnyek. Ezzel el is jutottunk az Avatar lényegéhez, úgyhogy éppen ideje, hogy beszéljünk egy kicsit magáról az élményről is.

Mert az igazság az, hogy egyszerűen gyönyörű ez a film. Pandora él, lüktet és mozog: rovarok szállnak az arcunkba, növények takarják előlünk a napot (vagy napokat), állatok szaladnak az avarban, minden tiszta, színes és fényes. Egy valódi csoda. Bele lehet kötni a forgatókönyvbe, bele lehet kötni a színészi alakításokba, de a látványba semmiképp. Aki a képi világon problémázik, az bizony vak vagy csak szimplán hülye, ugyanis ami a vásznon fénylik az valami elképesztően fantasztikus. A környezet a legapróbb részletekig kidolgozott, a moháktól az óriási fákig. A víz csobogása, az élőlények hangjai hihetetlenül élethűre sikeredtek; olyan érzés, mintha minden a helyén volna, mintha a felvázolt világ valóban egy létező, még inkább létezni, lélegezni tudó önálló ökoszisztéma lenne.

Gond egyedül a tartalommal van; mert minek az agyeldobás, ha utána nincs miről gondolkodni? Egy ilyen komplex világhoz vérkomoly filozófia, csavaros pszichológiai fordulatok vagy minimum egy képünkbe tolt karakterfejlődés dukálna. Ehelyett semmi: adott egy faj, akik a természettel együtt élnek és pont. Egyetlen újító gondolatuk sincs, egyetlen lélekkitépő mondat nem hangzik el. Cameron gyakorlatilag elszaladt ezek mellett a lehetőségek mellet, túlságosan lefoglalta a látvány és a technikai hadviselés. Pedig mennyi mindenről lehetett volna még szó: az avatarok okozta függőségről, a Na’vik vallásáról, az örök kérdésről: álom-e vagy valóság, melyik az avatar, melyik az őslakos, s lehet-e emberi avatarja egy őslakosnak vagy egy haldokló, netán idős embernek? Ugye mennyi opció? Pedig meg sem erőltettem magam, tizen-akárhány év alatt ezeknél sokkal ötletesebb dolgok is kipattanhattak volna a rendezőóriás fejéből. Sajnos nem így történt, így kaptunk egy teljesen átlagos történetet elképesztő köntösbe bújtatva. A tény, hogy ez a köntös aztán eladja a produkciót, teljesen nyilvánvaló, de hadd ne ünnepeljünk egy csontig lerágott, átlagos filmet.

Az Avatar nem más, mint egy mese tele linkekkel, amelyek más történetekre mutatnak. Mindenhonnan a jó dolgokat emelték át ebbe a digitális csodába, s így az egyszerű sztori ellenére is valami egészen újszerű született. Kiszámítható, esetenként unalmas, mégis hangulatos öko sci-fi egy fajról, amely csak rombolni képes. Átlagos alkotás, melyet felmagasztal az elképesztő látvány. Ez a vizuális kidolgozottság szinte követeli a folytatást: az nem lehet, hogy itt véget érjen a történet. Egy ilyen összetett világot nem lőhetnek el egyetlen dörrenés kíséretében, hiszen az merő élc lenne, szemtelenség és pazarlás. Millió lehetőség adott volt, amelyeket most nem sikerült maradéktalanul kiaknázni. Őszintén érzem, hogy lehet ez még jobb is.

Eredeti cím: Avatar
Rendező: James Cameron
Forgatókönyvíró: James Cameron
Szereplők: Sam Worthington (Jake Sully), Sigourney Weaver (Dr. Grace Augustine), Zoe Saldana (Neytiri), Stephen Lang (Miles Quaritch), Giovanni Ribisi (Selfridge), Michelle Rodriguez (Trudy Chacon)

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.