Maray

egy kávé mellett

Egy bébiszitter naplója

Written By: maray - aug• 22•15

Az Egy bébiszitter naplója Emma McLaughlin és Nicola Kraus 2002-ben megjelent The Nanny Diaries című regényének adaptációja. A könyv szerzői együtt összesen nyolc évet dolgoztak nevelőnőként Manhattanben, több mint harminc családnál. Az egy igen jómódú Park Avenue-i család portréját megrajzoló, nagy ismertségre és közönségsikerre szert tevő kötet megfilmesítésének jogait az Én, Pán Pétert is jegyző Richard N. Gladstein vásárolta meg; a rendezői székbe pedig az Oscar-jelölt, Cannes-i nagydíjas, Sundance-zsűrídíjas Sikersztorin már együtt dolgozó Shari Springer Berman-Robert Pulcini páros ült.

Az Egy bébiszitter naplója szándéka szerint egyszerre számos dologról szól: a New York-i elit visszás csillogásáról; arról a sokkról, ami az alsóbb társadalmi rétegbe tartozót éri, ha nála jóval vagyonosabbak közé keveredik; azokról a választási helyzetekről, melyekbe korunk társadalmában a nők kerülhetnek; a szülői nyomásról, melynek célja, hogy a gyerekek “értelmes” életcélt válasszanak, és sikeresek legyenek; meg a gyereknevelésről, persze.

Mindezt a Scarlett Johansson által alakított, frissen diplomázott, egy nyárig nevelőnőként dolgozó Annie történetén keresztül igyekszik láttatni. Az első kérdés, hogy milyen hatást vált ki, ha egy sokak szemében szexszimbólum, tagadhatatlan erotikus kisugárzású színésznő partnerévé egy 5-6 éves kisfiú válik. Az, hogy a helyzet csak elsőre furcsa, Johansson színészi kvalitásain kívül a karaktere design-jának köszönhető. Barnára festett, többnyire ráadásul feltűzött hajával, alig-sminkjével (alig-smink tökéletes illúzióját keltő sminkjével), szürke-fekete-fehér-barna-…jelmezeivel (szoknya alig, inkább rövidnadrágban és tornacipőben látni, meg egyszerű pólókban, trikó fazonú – véletlenül sem vékony pántos, vagy mélyen dekoltált – felsőkben); és az állandó viselés miatt ékszerből kabalává, de legalább mindennapi használati tárggyá váló nyakláncával Annie nem nő; hanem lány. A film egyik legnagyobb erénye, hogy a jelmezeket tökéletesen állítja a közlendő szolgálatába: Annie kopott-szakadt Converse-cipőben, Mrs.X csillogó-villogó Diorban rohangál.

Apropó, Mrs.X! Az ilyen és efféle (Mr.X, harvardi szépfiú, stb.) általános nevek a könyvben állítólag azt a célt szolgálták, hogy még véletlenül se lehessen ráismerni azokra a személyekre, akikről a történet szól. Élhetünk azonban a gyanúperrel, hogy az általános nevek használatát jóval inkább nagy adag cinizmusból és a társadalomkritika szándékából főzték-, ami, félreértés ne essék, nem gond persze; sőt, kifejezetten (elhasznált) ötletes, mi itt arra kívántunk rámutatni csupán, hogy néha olyan forrón eszik a kását. Döntse el mindenki maga, hogy azért, mert hűdenagyon rejtegetni kellett valós személyeket; vagy azért, mert a szerzőkbe szorult annyi irodalmi lángelme, hogy mondandójuk általános érvényűvé tételének céljával bizonyos jól bevált fogásokat alkalmazni voltak képesek (általában az olvasót nézik hülyének, ezért vagyok zavarban…), de az tuti, hogy van egy halom Mr. X meg X-né. Azt pedig mindkét oldal híveinek szíves figyelmébe ajánlanánk, hogy a könyvben a nevelőnő is Nevelőnő, nem pedig Annie. A főszereplő nevének megváltoztatásával a filmet készítők célja az volt, hogy az csak akkor veszítse el nevét (és így identitását), amikor X-éknél kezd dolgozni. Na mármost. Mindamellett, hogy értjük a jó szándékot, kísért a gondolat, hogy a Nevelőnő metamorfózisa Annie-vé nem éppen a könyv-eredeti talán legnagyobb bravúrját döfi szíven?! Talán nem véletlen, hogy a dada is csak Dada. Talán pont ez az a gesztus – az idealizálás arcon csapása a bébiszitter-oldal tipizálásával –, amitől értéke lesz a The Nanny Diaries-nek. A film készítői úgy döntöttek, hogy náluk egyértelműen lesz egy jó, meg egy rossz (Na jó, oké, igaz. Ez Hollywood.); ami nem biztos, hogy rossz döntés, de az biztos, hogy leegyszerűsíti (már bocsánat: lebutítja) a helyzetet. Úgyhogy az Egy bébiszitter naplójában az egyik térfélen csak halmazok (ikszek), a másikon viszont hús-vér emberek: Anniek, Judyk és Lynettek vannak. (És most azt talán hagyjuk, hogy a kettő között pedig ott kapkodja bájos kis fejét az ilyen névvel okkal-joggal identitászavaros kisfiú, Grayer X.)

Elég is lesz talán ennyi ikszelgetés, térjünk vissza inkább egy pillanatra a film ígéreteihez.

Ilyenek voltak ugye; mint bepillantásnyújtás egy számunkra, közönséges halandók számára elérhetetlen szubkultúrába, a különböző társadalmi csoportok találkozásából fakadó feszültségek ábrázolása, a karrier vs. család női (ál)dilemma bemutatása, gyereknevelési tanácsadás; ja, és a lényeg. A film mindemellett tündérmese is kíván lenni- és ez az, amit a leginkább meg is közelít. Van benne piros esernyővel repülő néni, titkos nevekkel megpecsételt szövetség, gonosz mostoha (hogy megtér, az már megint csak Hollywood bűne), vele szemben ott a mindvégig jó (=aggódó, odafigyelő, segítő, megbocsátó) anya; de a konkrét tartalmi elemektől eltekintve az egész film meseszerűen bájos, szívszorító, és hát, minden jóra fordul benne. Hogy mit mutat be mindabból, amit akar? Mindent és semmit. Visszagondolva rá nem a gazdagság-szegénység, identitáskeresés, anyaság, és hasonló fogalmak/ fogalompárok ugranak be; hanem egy aranyos, szőkésbarna hajú kisfiú, elsősorban. Az Egy bébiszitter naplója a sokat akaró szarka esete. Nem hamis, csak túlzsúfolt, és e miatt súlytalanná válik abban, amiben erős akar lenni. Szerencséjére gyönyörű és szomorú kisgyerekekkel, meg repülő dadákkal is lehet hatni ránk.

Eredeti cím: The Nanny Diaries
Rendező: Shari Springer Berman, Robert Pulcini
Szereplők: Scarlett Johansson, Laura Linney, Paul Giamatti, Nicholas Reese Art, Alicia Keys

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.