Maray

egy kávé mellett

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére

Written By: maray - Sze• 13•14

Esterházy Pétertől megszokhattuk, hogy őt olvasva gondolkodni kell. Általam olvasott korábbi műveinél megesett, hogy egy-egy mondaton félórát elmélkedtem, kavarogtam. Most viszont nem éreztem kényszert a gondolkodásra; időnként felötlöttek bennem társítások, gondolatfoszlányok – megjelöltem a bekezdést – és mentem tovább. Új könyve ugyanis a szó legpontosabb értelmében kellemes, de máris hozzá kell tennem, hogy nem csak.

A könyv valójában anekdoták halmaza, amelyek eleinte spontán asszociációknak tűnnek, és csak később rendeződnek az olvasó számára is pontosan kivehető felállásba.
A történet kerete az író németországi utazása és tapasztalatai a – ideje már végre elárulni – futball tükrében. Esterházy német meccseket látogat, nosztalgiázik saját és a magyar nemzet futballista múltja fölött, többször visszatérve a nevezetes ’54-es berni világbajnoki döntőre, amikor ugyebár az Aranycsapat kikapott a németektől. Emellett, mint “öreg futballista” ellátogat korábbi hazai egyesületeihez és meccsei színhelyére, ily módon lehetővé téve az összehasonlító “megfigyeléseket” a két nép természetére vonatkozóan, megfigyelve minden történést és alakot.

Főhőse az író, mint a futballista számtalan átlényegülése: a “kisfutballista”, rokona révén “első osztályú futballista”, “öreg futballista, végül – már csak – szurkoló.

A koordináták meghatározása után itt az idő célba venni, hogy mit is értettem azon, hogy nem csak, vagyis merre vezettek azok a gondolatok, amelyek a kellemes időtöltés közben azért fel-felbukkantak.

Vegyük például a sokak által ismert egyszeri futballbírót Esterházy módra: “Ebben az országban…hagyománya van a hazugságnak… Kinek hisszük el, hogy … volna egy testület – a bíróké -, mely szabad, független és jóra törekvő”. Ha elhagyjuk kishazánkat, a viszonyok rögtön megváltoznak: “A német nép a bíróban a rend megtestesítőjét és szavatolóját látja…”

A két idézet két különálló rövid anekdotához kapcsolódik, alig pár sor a könyvből, és szinte ordítja maga mögött a szavakat, hogy történelem, diktatúra, besúgóhálózat, amelyek ha előfordulnak is a könyvben, nem bolygatják fel azt, szinte észrevétlenek maradnak.
Itt mindenki elsősorban futballista: öreg futballista, szurkoló, edző, de nem csak, mert mindeközben kitelepítették, lehallgatták, megalázták, de ez csak úgy mellesleg, futballimádatuk mellékszálaként történt velük.

Esterházy merengéseinek középpontja az ’54-es berni döntő, mint számos esemény kiindulópontja, így (mint egy futballista szerint) a diktatúrával szembeni elégedetlenségnek, sőt a forradalomnak is. Ugyanakkor az évforduló ellenére az ’56-os forradalmat csak egyszer említi, mint egy mellékes eseményt, egy kitekintést.

Ellenben az ’54-es döntő előzményeinek, folyamatainak, következményeinek elemzése oldalakon, több fejezetrészen keresztül zajlik: “Minden erőmmel azon voltam, hogy a világtörténelemből kiirtsam azt a kilencven percet – a világ nem követ engem ezen az úton, pedig …. kiküszöbölne egy történelmi igazságtalanságot.” “Ezek után megpróbáltam érthetővé tenni azt, amit nem lehet megérteni. Magyarázatokat kerestem és fabrikáltam …. oknyomozó írásokban tártam föl …. az igazságot.”

E soroknál megállva már nem is a berni vereséget láttam magam előtt, hanem ’56-ot, majd felsejlett előttem több száz év szabadságharca, több száz nép szabadságharca, és a kép már nem is egy elveszített futball-világbajnokság volt, hanem minden, ami valaha elveszített volt.

De ha nem 2012-t írnánk, ha a szocializmus és öröksége nem hallatszana nap, mint nap a médiából, vajon ugyanez jutott volna eszembe Esterházy szavait olvasván?
Lehetett volna kevésbé történelmi, akár valami pszichologizáló következtetés a szurkolók lélektanáról vagy fizikai törvényszerűség felismerése a labda repülési ívéről; a lényeg, hogy ott van. Ott van a sorok között maga az Élet, amely nem csak a háborúban vagy egy világbajnokságon tárja elénk önnön sokrétűségét és mélységét, de legalább ennyire megtapasztaljuk az edző könyörtelenségében, a kiöregedett futballista csetlésében-botlásában is. S ezek az apró megnyilvánulások, alig észrevett események oly sokféleképpen értelmezhetők, hogy hangulattól és helyzettől függően mindig új tartalmat adhatunk nekik.

Esterházy mondataiban, az ábrázolt szavakban, mindennapi történésekben és alakokban az élet számtalan apró rezzenése sűrűsödik össze, egyre változatosabb értelmet nyerve, míg a végén már nem is a futballpályán vagyunk, hanem évtizedekkel távolabb, vagy ha akarjuk, évtizedekkel előrébb.

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.