Maray

egy kávé mellett

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére

Written By: maray - Sze• 13•14

Esterházy Pétertől megszokhattuk, hogy őt olvasva gondolkodni kell. Általam olvasott korábbi műveinél megesett, hogy egy-egy mondaton félórát elmélkedtem, kavarogtam. Most viszont nem éreztem kényszert a gondolkodásra; időnként felötlöttek bennem társítások, gondolatfoszlányok – megjelöltem a bekezdést – és mentem tovább. Új könyve ugyanis a szó legpontosabb értelmében kellemes, de máris hozzá kell tennem, hogy nem csak.

A könyv valójában anekdoták halmaza, amelyek eleinte spontán asszociációknak tűnnek, és csak később rendeződnek az olvasó számára is pontosan kivehető felállásba.
A történet kerete az író németországi utazása és tapasztalatai a – ideje már végre elárulni – futball tükrében. Esterházy német meccseket látogat, nosztalgiázik saját és a magyar nemzet futballista múltja fölött, többször visszatérve a nevezetes ’54-es berni világbajnoki döntőre, amikor ugyebár az Aranycsapat kikapott a németektől. Emellett, mint “öreg futballista” ellátogat korábbi hazai egyesületeihez és meccsei színhelyére, ily módon lehetővé téve az összehasonlító “megfigyeléseket” a két nép természetére vonatkozóan, megfigyelve minden történést és alakot.

(tovább…)

Az individuum kísértése

Written By: maray - aug• 05•14

Mostanában egyre többet gondolok Hannah Arendt szavaira a tekintély hanyatlásáról. Nincs többé tisztelet, sem abszolút morál: de úgy tűnik, valamit mégis elrontottunk. Mintha sokan még nem értek volna meg erre a magányra, a szembesítésre azzal, hogy egyedül állunk a világban, nincs fölöttünk sem Isten, sem ember.

Vannak, akik megijednek ettől; szolgáljon nekik vígaszul, hogy mind megijedünk tőle. Vannak, akik erővel kényszerítik magukat napról-napra farkasszemet nézni a Semmivel, átélni egy olyan létezés pillanatait, amit nem kértek, s amit ösztöneik parancsára mégis folytatniuk kell, de vannak, akiknek megkönnyebbülve csillan fel a szeme bármilyen eszmére, gondolatra, ami a valahova tartozás lehetőségét kínálja. Véget ért az egyedüllét, helyébe lépett a valahova való tartozás, amely az adrenalinszit kellemes emelkedését kínálja mintegy bónusz-élvezetként; elvégre a konzumörömök határozzák meg immáron legbelsőbb igényeinket is. El vagyunk csábítva, hiába áltatnánk magunkat az erőszak nemlétező rémével.

(tovább…)

Gertrude Stein: Három élet

Written By: maray - Júl• 03•14

A Három élet történetében kevéssé érdekes, nyelvezetében annál inkább. Nyelvében hordozza az elbeszélt történetét és a jelentőségét. Ezért kell kiásnunk Gertrude Stein (1874-1946) művét a feledés homályából. A Három élet három kisregényt tartalmaz, mindegyik egy-egy nő életét dolgozza fel, akik ugyanabban a városban (az amerikai Bridgepointban) élnek, és bár történetük szálai nem szövődnek össze, mégis hasonló kérdések vetődnek fel sorsuk, a világhoz való viszonyuk kapcsán. A derék Anna és A szelíd Léna egy-egy német bevándorló cselédlányról szól. Ez a két darab (a nyitó és a záró írás) sokkal több párhuzamot tartalmaz, jóllehet ellentétek formájában, mint a középső írás, a Melanctha.
(tovább…)

Egon Schiele (1890 – 1918) – A hedonizmus dicsérete

Written By: maray - máj• 02•14

Egon Schiele (1890. június 12. – 1918. október 31.) és művészete egészen addig a pillanatig a felfedezésemre várt, mígnem egy Mario Vargas Llosa könyv borítóján felkeltette érdeklődésemet a ledér hölgyek ábrázolási módja és az abban megjelenő pajkosság. Az első szégyent – melyet műveltségem ilyetén szintű hiányossága keltett magamban – a „tett” követte, csupa nagybetűvel. Miután elmerültem a vizsgálódásban, meglepődve tapasztaltam, hogy – kis túlzással majd’ egész művészetében a test ábrázolása, szűkebb értelemben véve pedig a fiatal lányok, nők és önmagáról készített aktfotók kapták a főszerepet.

De lássuk, milyen élete is volt ennek a hedonista művészembernek, akin Klimt hatása oly erőteljesen érvényesült, és aki mindössze 28 éves, mikor örökre búcsút int a földi örömöknek…

Az osztrák állomásfőnök apától (Adolf Schiele) és cseh anyától (Marie Schiele) származó Schiele az ausztriai Tullnban látta meg a napvilágot. Már kicsi gyermekkorában felfedezték tehetségét, hiszen a messze földön híres, 1114-ben alapított bécsi római katolikus egyházi iskolában, művészettanára, K.L. Strauch hamar felismerte növendéke adottságait és pártfogásába vette.

(tovább…)

A Zöldek Pártja szerint a siker kulcsa a következő generációkban rejlik

Written By: maray - feb• 15•14

Valódi változást nem lehet úgy elérni a környezetvédelem terén sem, ha nem alakítjuk ki az erre való igényt az emberekben. Amíg valami kényszer, nem pedig önként vállalt, belsővé vált feladat, sőt, küldetés; nem lesz sikeres. Felnőttként úgy élünk, ahogy gyermekként otthon láttuk, és az iskolában tanultuk: ha az a „normális”, hogy eldobjuk a szemetet az utcán; egész nap égetjük a villanyt, akár a szobában tartózkodunk, akár nem; és nem keressük a boltban tudatosan a hazai élelmiszert, hanem az importtal is megelégszünk; mi is ezt fogjuk tenni.

(tovább…)

A boldogság nyomában

Written By: maray - feb• 01•14

Szeretjük a giccset. Érezzük, hogy sok, érezzük, hogy kellemetlen és talán azt is, hogy ilyen nem létezhet (még ha igaz történetről is legyen szó). Mégis nézzük, csodáljuk, tátott szájjal, nyál csorgatva, ragyogó dülledt szemekkel s azzal a bizonyos kidagadó érrel a nyakunkon. Jókedvre derít, s talán elénk terít pár perc felhőtlen szabadságot, majd igyekszünk tovább lépni, s később félve nézünk a hasonló alakokra.

Mi a boldogság? Hogy lehetne definiálni anélkül, hogy átcsúsznánk a pátosz halvány határvonalán? Próbálom megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: boldogság az, amikor a teljességre törekvő ember túllépi önnön határait, s jutalma az öröm eufórikus érzete. Gabrielle Muccino rendezőnek sajnos nem sikerült giccs nélkül meghatározni ezt a fogalmat. A boldogság nyomában című film nyújtotta válasz korántsem kielégítő. (tovább…)

Életek éneke

Written By: maray - jan• 16•14

Az Életek éneke ígérete szerint “az első átfogó film az erdélyi tradicionális népzenéről”. Valójában ennél sokkal többről szól: igazi (kultúra-) szociológiai kérdéseket tesz fel; miközben kiváló zene szól, és rokonszenves zenészeket ismerünk meg.

A filmet nagyjából egy éven keresztül forgatták különböző erdélyi helyszíneken (Sármás, Gyergyó, Máramaros, stb.). A szereplők eredetileg nem ismerték egymást: gyakorlatilag az egyetlen összekötő kapocs köztük a zene volt; ami a sokszor különböző anyanyelv ellenére is megteremtette a kommunikáció lehetőségét. A filmben a húsz különböző helyen élő, különböző származású zenész életébe nyerhetünk bepillantást.

(tovább…)

Utolsó napjaim

Written By: maray - dec• 02•13

Francois Ozon legújabb alkotása az Utolsó napjaim a rendező trilógiájának második darabja. A trilógia a halál témáját dolgozza fel, ennek első epizódja a 2002-ben készült, Homok alatt című film volt.

Ozon legfrissebb rendezésének középpontjában Romain, a 31 éves fotoriporter áll, aki megtudja, hogy agydaganata van, s nem sok esélye van az életben maradásra. Talán napjai, hetei, jobb esetben néhány hónapja van hátra. Ozon nem kertel, nincs túl sok körítés a filmben, hiszen az első néhány percben kiderül, hogy a főhős halálos beteg, s ettől a pillanattól követhetjük végig a fiatal férfi halál felé vezető útját. Romain nem akar részt venni kemoterápián és sugárkezelésen, meg akarja élni a hátralévő idejét.

Ozon ebben az alkotásában valamiféle csupaszságot jelenít meg, nincsenek túláradó érzelmek, csupán egyszerű, kevés színnel dolgozó tiszta képek. Romain egyedül vállalja a halál felé vezető időszakot, nem szól családjának, barátainak, szeretőjének arról, hogy beteg. Egyedül a nagymamamájának mondja el, hogy nem sokára meg fog halni. Romain és nagyanyja között belsőséges a viszony, Jeanne Moreau alakítása nagyszerű, de nem is várhatunk mást egy színész klasszistól. Romain, talán itt sírja el magát először, itt láthatjuk rajta a bizonytalanságot, azt, hogy talajt vesztett lett, de mégsem fél a haláltól és egyedül akarja végigélni.

(tovább…)

A nyughatatlan

Written By: maray - nov• 16•13

Johnny Cash élettörténetét dolgozza fel a film, bár talán sokan nem ismerik az amerikai énekest, aki az ’50-es években robbant be a tengeren túli zenei életbe. A nyughatatlan érzékenyen, izgalmasan mutatja be az egykori sztár életét.

Akik szeretik az életrajzi filmeket, azoknak biztosan tetszeni fog James Mangold rendezése „A nyughatatlan”. Egy egész életutat mutat be a rendező, Joaquin Phoenix főszereplésével, aki nagyszerű választás volt. Phoenix számos alkotásban bizonyította tehetségét, s ezt a szerepet is úgy játssza, mintha ráöntötték volna. Nincs kétségünk afelől, hogy ő valóban Johnny Cash.

Cash az ’50-es, ’60-as évek meghatározó zenésze volt Amerikában, Elvis Presley, Jerry Lee Lewis, Roy Orbison pályatársai, akikkel együtt turnézott. Cash zenéje azonban más volt, mint a többiekké, szövegei az élet sötétebbik oldalát mutatták be, s zenéje is fémesebben csengett, mint a kortársaké. Cash életútjára talán azt is mondhatnák, hogy szokásos, hiszen ő is rabja lett a drognak és az alkoholnak, a hirtelen jött sikerrel nem tudott mit kezdeni. Felesége és gyermekei, a szülei a kispolgári lét szürkeségét élték, s nem akarták megérteni a zenészvilág különösségét, nem akarták elfogadni, hogy Johnny tehetséges, hogy a zenélés is lehet tisztességes szakma. Az állandó vívódás és egy új szerelem taszítja Casht egyre mélyebbre, s karrierje közben egyre fényesebb. June Carter az a nő, akiért Cash rajong, s úgy érzi, hogy ő lesz az a nő, aki társa lehet a jövőben, hiszen ugyanabban a világban élnek, ismerik a csillogást, a rajongók hadát, és mindkettejüknek a zene a legfontosabb.

(tovább…)

A galaxisok fejlődése

Written By: maray - okt• 18•13

Az üstökösök királyi vadászmenyétje lecsapásra készen várt áldozatára. 1779. április 15-ének éjjelén Charles Messier párizsi csillagvizsgálójából figyelte, hogyan halad át az 1779-es üstökös Naprendszerben tett hosszú útja során a Bereniké haja (Coma Berenices vagy Coma) és a Szűz csillagképek között. Messier híres üstökös megfigyelései nyomán kapta XV. Lajos, francia királytól a fent említett – első hallásra korántsem megtisztelő – becenevet. A csillagászati történelemkönyvekbe azonban nem eme megfigyelésének köszönhetően írta be nevét. Még ugyanazon az áprilisi éjjelen három homályos foltot is észrevett a mennybolton, amelyek bár üstököshöz hasonlítottak, de éjszakáról éjszakára egyhelyben maradtak. Ezeket is felvette azon „gazfickók” listájára, amelyek minden áron a jóravaló csillagászokat igyekeznek megtéveszteni üstököshöz való hasonlatosságukkal. Később még azt is megfigyelte, hogy a Pierre Mechain segítségével azonosított százkilenc folt közül tizenhárom a Szűz és a Bereniké haja csillagképek között található. Ezen égi jelenségeket ma Messier testek (Messier objects) néven ismerjük, s az összes napjainkban élő, hivatalos és műkedvelő csillagász jól ismeri őket.

(tovább…)

Fantazmagória a felfújt világról

Written By: maray - Sze• 11•13

Roppant vonzónak tűnhet a jövőutazás a ti korszakotokban, amely fantáziában gazdag, ám értelemben oly szegény. De ne feledd, hogy ez mérhetetlenül kockázatosabb, mint vájkálni a múltban, vagy dévajkodni a párhuzamos világokban – kezdte K. 24.  János, és olyan feddően nézett rám, mintha a szobabiciklim időgép lenne, amivel mindjárt előregurulok ötszáz esztendőt. – A veszély nagyon is személyre szóló: aki belepiszkál a jövőbe, az gyakorlatilag soha nem jut vissza a saját korszakába. Annak a valószínűsége, hogy megtaláljuk a helyes idővonalat, kettő a mínusz huszonnegyedik hatványon. Ez megdöbbentően hasonlít arra a számra, ami az egyén esélye, hogy pont ő szülessen meg apja és anyja nászából.
(tovább…)

Hold

Written By: maray - aug• 04•13

Nem szeretnék nagy szavakat használni. A nagy szavakat már mindenki ellőtte az Avatar-nál. Helyette egyszerűen és röviden fogalmaznék: a Hold szolidan zseniális. Feszesre vágott, alig százperces kamaradráma. Úgy jó, ahogy van: nem csűrik-csavarják, nem kell hozzá irritáló szemüveg, hogy kiugorjon a 3D, és nem kell három óráig a székben ücsörögve unalmas, látványcentrikus csatákat nézni.

(tovább…)