Maray

egy kávé mellett

V, mint Vérbosszú!

Written By: maray - máj• 29•15

A Pokolból és a Constantine után Alan Moore képregényének újabb félresikerült adaptációja került a mozikba V, mint Vérbosszú (V for Vendetta) címmel. Bár a filmet olyan alkotók jegyzik forgatókönyv írói és produceri szerepkörben, mint a Wachowski-testvérek, ezúttal ne számítsunk erős látványelemekkel megtűzdelt akció-képsorokra, vagy mélyen szántó gondolatmenetre és szövevényes cselekményre. James McTeigue első rendezéses állatorvosi lovával van dolgunk, mely alá egy rendkívül sok átirattól bűzlő szkript adja a paripát.

A történet alapját az 1605. november 5-én elfogott, és számos kínzás után fellógatott Guy de Fawkes legendája szolgáltatja. A középkori férfiakból verbuválódott, Puskapor-összeesküvés néven híressé vált társaság -melynek Fawkes is tagja volt – legendája Magyarországon talán a történelem szakos hallgatók, vagy a Nagy-Britanniát mélyebben ismerők számára ismeretes. Az összeesküvésben részt vevők célja az volt, hogy égbe röpítsék a Houses of Parliament épületét, azaz a brit parlamentet. Ráadásul e merényletet akkor követték volna el, mikor a király, I. Jakab is részt vesz az ülésen. Így akarták megtorolni a hatalom anti-katolikus zsarnoki törvényeit. A küldetés azonban kudarcba fulladt, és az egyesült királyságban azóta is tűzijátékkal ünneplik a meghiúsult merénylet napját.

E középkori esemény inspirálja a V, mint Vérbosszú főhősét. Alan Moore figurája olyan totalitárius társadalmi környezetben próbál meg igazságot (avagy demokráciát) teremteni – követve Guy de Fawkes példáját – amely a 80-as évek konzervatív Angliájának ellen-utópiájának tekinthető.

Anglia gazdasági helyzetét tekintve a 80-as évek időszaka átültetve magyar környezetbe talán a rendszerváltás után fellépő, majd a Bokros-csomag által szabályozott gazdaság-, és monetáris politikával rokonítható. Ezt az időszakot az emberek hasonlóképpen nehezen élhették meg, mint mi a rendszerváltás utáni állapotot. A privatizáció, és egy keserves gazdasági fellendülés korszaka volt ez, kiegészülve 1982-ben a Falkland-szigeteki fegyveres konfliktussal, ahol az Egyesült

Királyság erői az argentin bevonuló csapatokkal kerültek szembe. Itt a kormány, Margaret Thather vezetésével bemutatta, hogy ha kell, akár a hadsereg bevetésétől sem riad vissza.

Ebben az időben készült a képregény, így ne csodálkozzunk, ha az alkotó pesszimizmusával átitatott világképet vázol elénk a jövőre nézve. Az 1984, és a Fahrenheit 451 íze egyaránt érezhető ebben a vízióban, kiegészülve a képregények tipikus mitikus szuperhős képletével, ami előrevetíti a világ egy személy általi megválthatóságát. E két zseniális szerző tollából származó jelenés mára bár valós jelenséggé vált, napjainkban a disztópikus hatást egy demokráciának nevezett társadalmi képződmény leplezi, amely valójában a kapitalizmus globális terrorját burkolja. Ezzel ellentétben mind a fent említett művek, mind e film a rémuralmat nyugati, csupasz valóságában ábrázolja.

E megálmodott világ celluloidra rögzítésére tettek kísérletet Wachowskiék, James McTeigue-vel karöltve, aki egyébként korábban a Mátrixban rendezőasszisztensként segítette a testvérek munkáját.

Elsőfilmesként szembesülni egy ekkora feladattal nem kis kihívás. Ráadásul egy olyan forgatókönyvvel dolgozni, melyet a testvérek a képregény alapján erősen átírtak és megcsonkítottak, bizony nem sok jót jelez a jövőre nézve. Maszk mögé rejtették hősünket, V-t, kimosták az utcalány szerepköréből Evey-t, hogy huszonegyedik századi fővel fogyaszthatóbbá adaptálják a sztorit. Ezek a változtatások viszont károsnak bizonyultak. Az előbbieken vázolt mélyebb témalehetőségben rejlő kérdések, vagy a terrorizmus, mint az érdekérvényesítés eszközében megbúvó dilemma nem kerül kifejtésre. Helyette kliséket kapunk: céltalan romantikus szálat, semmitmondó gegeket és véres akciójeleneteket (amelyek egyébként korántsem olyan látványosak, mint azt az alkotóktól elvárnánk). Ezek a tipikus fogyasztóbarát elemek szorítják háttérbe a – gondolati tartalom kibontásában gazdag lehetőségeket rejtő – társadalmi környezet-ábrázolást.

V, a filmbéli hős maga a megtestesült bosszúvágy, amely mindig valamilyen múltbéli eseményből táplálkozik. Ez most sincs másként. A Fawkes-álarcot viselő szabadságharcost ugyanaz a rendszer szülte, akit terrorjával sakkban tart. Harcához a szabadság iránti vágy szolgáltatja a megfelelő brutális eszközöket, a film azonban nem megy bele ennek morális taglalásába: elfogadja a közveszélyes cselekményt, mintegy a közért történő tettet, hiszen a cél az egyenjogúság kivívása. Evey, bár megkérdőjelezi V cselekedeteinek jogosságát, később beismeri, hogy a terror az egyetlen út arra, hogy egy velejéig romlott rendszert forradalmian megreformáljon. A két “bűnöző” nyomába Eric Finch nyomozó (Stephen Rea) iramodik, kinek szerepe a Nyomorultak Javert felügyelőjének analógiájára korlátozódik.

A színészi teljesítmény a lagymatag dramaturgia mellett szintén alul marad. Az egyébiránt felejthető alakítást nyújtó Hugo Weaving egyetlen kiemelkedő teljesítménye a kifogástalanul lágy őshonos angol akcentusa. De mit is várhatunk egy olyan karaktertől, aki mindvégig maskara mögé rejtőzik?! Nathalie Portmant pedig természetes kisugárzása és tiszta szépsége, sőt lekopaszodása sem menti fel középszerű színészi játéka alól. A mellékszerepekben mutatkozó művészek arcát és produkcióját pár órával a vetítőterem elhagyása után pedig ne is próbáljuk megidézni: elkeserítően sablonos volta miatt nem fog sikerülni.

A V, mint Vérbosszú témavételét nem érheti szó. Ez viszont az eredeti képregény, tehát Alan Moore érdeme, aki egyébként nem kívánt osztozni a film “dicsfényén”, és levetette magát az alkotói névsorból. Nem csoda, hiszen a nagyszerű ellen-utópia nézők elé tárását kétség kívül egy lapon sem lehet említeni az általa megálmodott sztorival. Csapnivaló dramaturgia; semleges hatást kiváltó színészi munka, látvány- és atmoszféra-szegénység jellemzi a moziverziót.

Eredeti cím: V for Vendetta
Rendező: James McTeigue
Főbb szerepekben: Natalie Portman (Evey Hammond); Hugo Weaving (V); Stephen Rea (Finch); John Hurt (Sutler); Roger Allam (Prothero); Clive Ashborn (Guy Fawkes)

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.